Aviva Díj 2010: a Société Réaliste alkotópárosé a zsűri elismerése
A közönség többségének tetszését a másik művészcsoport, a Tehnica Schweiz nyerte el
Tegnap este a Műcsarnokban átadták a 2010-es Aviva Képzőművészeti Díjakat: a zsűri a Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy képzőművészek alkotta Société Réaliste tevékenységét találta az idén a legjobbnak, míg a közönség László Gergely és Rákosi Péter alkotópárosát, a Tehnica Schweiz munkáját értékelte a legtöbbre. A Műcsarnokban tegnap este rendezett ünnepélyes díjátadón Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója értékelve az idei Aviva Díj versenyét elmondta: az 2010-es év kiállítása bizonyítja, hogy a művészek, a jelölők és a közönség egyre inkább felismeri a díj jelentőségét és annak a hazai képzőművészeti életben betöltött szerepét.
2010. november 4.
Forrás: Műcsarnok
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kiállítás a csuklós busz születéséről
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, 1146 Budapest, Városligeti krt. 11.
50 éve készült el az első magyar csuklós busz. Európában másodikként Magyarországon fejlesztettek ki csuklós autóbuszt, a cél a járművek rendkívüli zsúfoltságának csökkentése volt.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a CSUKLÓSÍTÁS ’50 című kiállítással emlékezik meg az 50. évfordulóról.
Az 1950-es években az iparosítás miatt megnövekedett az utasforgalom, amelyet az akkori buszok már nem bírtak kiszolgálni. Az IKARUS sorozatban gyártotta a járműveket a Fővárosi Autóbusz Üzem – a BKV egyik előd-vállalata - részére, azonban azok nem mindenben váltak be a városi használatban, elsősorban kis befogadó képességük miatt. A probléma orvoslására előbb kiselejtezett IK 30-as buszokat alakítottak át pótkocsikká, azonban a járművek nem voltak teljesen biztonságosak. A pótkocsis üzem kiváltására csuklós busz építésére kapott megbízást az Autóbusz Főműhely. Előtte csak Németországban kísérleteztek ezzel a konstrukcióval. A Rózsa László, Lassú Gábor és Színi Béla mérnök- triumvirátus elképzelései alapján megépülő csuklós busz teljesen „házi” kivitelben – két másik jármű, egy IK 60 és egy Tr 5 típusú autóbusz - , illetve a Vörös Csillag Traktorgyár golyós-koszorús zsámolyának összeépítésével épült meg, a Fővárosi Autóbusz Üzem Főműhelyében, tehát nem is az IKARUS gyárában. A motort egy IK 620-as típusról „importálták”. A tervezők a rajzasztali skicceket a Főműhely falára másolták, és a munkások ez alapján építették meg a buszt. A várható sorozatgyártás műhelyrajzait a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékének fiatal munkatársai és a hallgatók készítették a „falfirkák”, mérnöki leírások és a kész alkatrészek alapján – az első busz elkészülte után.
Az első csuklós busz 1960. november 5-én GA 12-00 –ás rendszámmal állt forgalomba a már megszűnt 1-es viszonylaton. A pótkocsis szerelvény 130 férőhelyével szemben akár 200 utast is szállíthattak rajta.
A kiállítás ezt a „házilagos” építést, a fejlesztés nehézségeit és a későbbi sikereket, a sorozatban gyártott csuklós IKARUS-buszokat idézi fel. A tárlaton – mobiltelefonra letöltve - meghallgatható az egykori alkotó-triumvirátus visszaemlékezése is a hazai csuklós busz születéséről.
A kiállítás 2011. február 16-ig látható
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karácsonyi Kreatimm – Design elvitelre!
2010. december 4–5. szombat-vasárnap 10-18 óráig
Az Iparművészeti Múzeum hagyományos vására december első hétvégéjén megújult formában, igazi budapesti karácsonyi hangulattal vár mindenkit!
Itt az igényes tárgyak mellett alkotójuk is bemutatkozik, 130 művész, a kortárs magyar iparművészet legjava kínál ajándékötleteket az ünnepre. Divatcsarnok nőknek és férfiaknak, ékszerek, kiegészítők, kerámia, lakástextil, etno és Budapest sarok, újrahasznosított művészet, játékok, gyermekdivat-tanácsadás és trendalapozó, koncertek, ajándékcsomagolás, Lukáts Kató tervezte csomagolópapírok, bioételek, -italok és sok más Budapest legszebb szecessziós palotájában!
Mert designt karácsonyra is!
Koncertek:
December 4. 16 órától
Sajtkukacz – díszvendégünk Lackfi János költő
December 5. 16 órától
Romano Glaszo
Varga Heléna
Gyerekfoglalkozás egész nap
Trendalapozó – gyermekdivat tanácsadás és műhely
Kiállításaink:
Megvalósult művek 2010
Gyűjtők és kincsek
Oszmán–török szőnyegek
Iparművészeti Múzeum
1091 Budapest, Üllői út 33–37
M3 metró vagy a 4-es, 6-os villamos Ferenc körúti megállójánál
Tel.: (+361) 456 5107
E-mail: info@imm.hu
Skype: iparmuveszeti.muzeum
www.imm.hu
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Keleti hétvége a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban!
Szeretettel várjuk 2010. november 13-án, szombaton a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumba!
16 órától múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásra várjuk a gyerekeket;
18 órától tárlatvezetéssel egybekötött előadáson vehetnek részt az érdeklődők. A téma a délkelet-ázsiai buddhizmus.
Az esemény ideje alatt teabemutatót, teaházat rendezünk az emeleten. Az est fő témája Délkelet-Ázsia teakultúrája.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Restaurálták Jedlik Ányos villamfeszítőjét, amelyért 1873-ban megkapta a Bécsi Világkiállításon a „Haladásért” érdemrendet.
Jedlik Ányos bencés szerzetes, fizikus számos találmánnyal, műszaki alkotással járult hozzá az elektrotechnika fejlődéséhez. 1828-ban elkészítette villamdelejes forgonyát, a kommutátoros egyenáramú motor ősét. 1855-ben villamos mozdony modellt készített, majd 1861-ben leírta az öngerjesztés elvét, mellyel előfutára lett a későbbi, Siemens által 1866-ban szabadalmaztatott dinamónak. 1863-ban megfogalmazta a feszültségsokszorozás elvét. Ez alapján készítette el 1873-ban a Bécsi Világkiállításra „csöves villamfeszítőjét”. A berendezés a világkiállítás szenzációja volt, a „Haladásért” éremmel tüntették ki. A bíráló bizottság elnöke Werner Siemens volt. Az MMKM Elektrotechnikai Múzeumban került elhelyezésre, s tekintheti meg a látogató közönség a Jedlik Ányos által készített, restaurált „villamfeszítőt”. Külön érdekesség, hogy itt szintén megtalálható ennek a műtárgynak a hiteles, működőképes másolata, mely a Múzeum rendhagyó fizikaóráinak egyik attrakciója.
A műtárgy restaurálása az NKA keretében valósult meg.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Néprajzi Múzeum
Élő Népművészet XV.
Országos népművészeti kiállítás
2010. október 29. - 2011. március 27.
Idén tizenötödször rendezik meg a népi kézművesség legszebb alkotásait bemutató kiállítást, amelynek helyszíne ezúttal a Néprajzi Múzeum: az elmúlt öt év legfontosabb, legjelentősebb tárgyait, mestermunkáit, mesterremekeit szakmai zsűri válogatta ki a beérkezett több ezer pályamunkából. A kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy kiderüljön: a turistaközpontok, vásárok nagy részét napjainkban elöntő, többnyire igénytelen, nem kézműves munkával készült, "népművészetként" árult ajándéktárgyak mellett létezik hiteles, igényes és míves tárgykultúra is.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Néprajzi Múzeum
Landolás Finnországban címmel különböző iskolás korosztályok számára múzeumi foglalkozást kínálunk a (M)ilyenek a finnek? Finnország magyar szemmel című kiállítás terében. Természet, tárgyak, zene, sport – kapcsolódási pontok, melyek a saját, és a „más” kultúráról való gondolkodásban segítenek. A kiállításhoz gyerekeknek készült, feladatlapokat rejtő mappa – Útilapok Finnország megismeréséhez – múzeumi boltunkban, a Muzboban kapható.
Bővebben>
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
VELENCEI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLE 2010 – BORDERLINE ARCHITECTURE
Wesselényi Garay Andor és Ferencz Marcel beszámolója a Magyar Pavilon kiállításáról és a 12. Nemzetközi Építészeti Kiállításról
2010. október 26-a, kedd 18 óra
Műcsarnok előadóterem
A világ máig legrangosabb építészeti seregszemléjén Magyarország idén két fiatal építész, Ferencz Marcel és Wesselényi-Garay Andor kurátor koncepciójával, a BorderLINE Architecture projekttel (BLA) mutatkozott be a velencei Magyar Pavilon szecessziós épületében.
A BLA egyszerre vonatkozik a földrajzi helyzetek határosságára és a különböző építészeti tervezői technikák között húzódó törésre. A BLA radikális manifesztuma az, hogy az építészek nem tereket alkotnak, nem házakat építenek, hanem rajzokat készítenek, és vonalakat húznak. A ház és az idea közötti átmeneteket kutatva a Magyar Pavilonban rendezett kiállítás célja az, hogy megkeresse és bemutassa azt a vizuálisan még értelmezhető elemet, amely az építészet alapegységének tekinthető. Ennek illusztrálására a kiállítás középpontjában az a rajzinterjúk sorozatából álló film áll, ami kifejezetten a kiállításra rajzoló magyar és külföldi építészek közreműködésével készült el. A BLA térbeli kialakítását a vonalak fizikai manifesztációja, illetve az élő, rajzolt vonalak megjelenése jelenti. A pavilon terében fonálerdőre rögzített tizenhétezer ceruzából készült installáció nyújt vizuális és taktilis élményt a látogatóknak.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA
PROGRAMOK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN
A Magyar Nemzeti Galéria a Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából idén is változatos programokkal várja a kedves érdeklődőket. Az Öszi Fesztivál programjain az állandó kiállításra megváltott belépőjeggyel lehet részt venni.
2010. október 19.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult
2010. október 21.
16.00-17.00 Így dolgozunk mi - Muzeológus szakma
Találkozási pont: C épület, információs pult
2010. október 26.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult
2010. október 27.
16.00-17.00 Így dolgozunk mi - Könyvtáros szakma
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. október 28.
16.00-17.00 "És egykoron..." Múltidéző séta a Várban
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 06.
10.00-13.00 A Nagy alkotás képből képet
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 09.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 11.
16.00-17.00 "És egykoron..." Múltidéző séta a Várban
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 16.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 19.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult.
2010. november 26.
12.00-13.00 "Itt van az ősz, itt van újra" - Őszi Galéria
Találkozási pont: C épület, információs pult.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ŐSZI PROGRAMOK A NÉPRAJZI MÚZEUMBAN
2010.10.01 - 2010.11.15.
Idén is érdekes programokat kínálunk a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. Kinyílnak a képarchívum, a fotó-, és a kerámiagyűjtemény elzárt raktárai. Megmutatjuk az egykori Igazságügyi Palota pompás neoreneszánsz épületét és a múzeum megújult fogadótereit, frissen átadott 'látogatóbarát' szolgáltatásait. Egy óra a Földön címmel a környezetről, fenntartható fejlődésről, fogyasztási szokásokról múzeumi órát ajánlunk középiskolás diákoknak.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Néprajzi Múzeum
Épületünk, az egykori Igazságügyi Palota volt a középiskolásoknak meghirdetett tanulmányi verseny (OKTV) egyik idei művészettörténeti témája. A pályázat beadási határideje és az „Átváltozások. Palotából múzeum” című kiállításunk megnyitójának időpontja csaknem egybeesett. Több dolgozat is készült, több diáknak tudtunk segíteni a kutatásban, az anyag összeállításában.
Bővebben>
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Heti programok a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban
A hétvégén megnyílt Aviva Díj 2010 kiállítás mellett ezen a héten több kulturális programot is kínál a Műcsarnok és az Ernst Múzeum.
Az Építészet Hónapja keretében holnap megtudhatjuk, mit lát egy építész egy, a múzeumi térrel foglalkozó kiállításon az Ernst Múzeumban,
és mit egy író ugyanitt. A Műcsarnokban a Parnasszus folyóirat szervez Bodor Béla emlékestet, Joseph Losey filmjével folytatódik a Műcsarnok Filmklub, vasárnap pedig az Aviva Díj kiállítás nyitó tárlatvezetésén vehetnek részt mindazok, akik még nem látták a kiállításokat, vagy látták, de szeretnék újabb szempontokkal kiegészíteni élményeiket. Az Építészet Hónapjára tervezett másik programunkat, a Velencei Építészeti Biennáléról szóló beszámolót technikai okokból a jövő héten tartjuk meg!
Összefüggő terek – Ernst Múzeum
Egy kiállítás az építész szemével
Szemerey Samu építész tárlatvezetése az Összefüggő terek kiállításon
2010. október 12., kedd 18 óra
Ernst Múzeum
„Az Összefüggő terek-kiállítás művei a kiállítás címének megfelelően kitárulnak és feltárulnak, illetve kitárnak és feltárnak – az utóbbi, archeológiainak is nevezhető munka persze egyáltalán nem független az előbbi, helyspecifikusan önreflexív munkától. A művek élő párbeszédet folytatnak azzal a térrel, amelyben elhelyezték őket, és e párbeszéd médiuma tulajdonképpen az a látogatói test, aki mozgásával kapcsolatot teremt a tér és a térben elhelyezett tárgyak, tárgyak szolgáltatta látványok között.”
(Müllner András, Revizoronline)
Szemerey Samu (1976) – építészmérnök, munkáiban és írásaiban az építészetet tágabb kontextusban vizsgálja; kiemelten foglalkoztatja a kortárs városi környezet és az azt alakító tényezők, az emberi test és a városi tér viszonyai, az identitások és az építészeti, vizuális környezet egymásra hatásai.
Parnasszus – Bodor Béla emlékest
Bodor Béla emlékestje és új könyvének, a Líra? Mi lenne az? bemutatója!
2010. október 12., kedd 18 óra
Műcsarnok előadóterem
Az új könyvet bemutatja: Radnóti Sándor kritikus, esztéta
Bodor Béla utolsó, még megjelenés alatt álló versciklusáról, a Kücsi Simon Pál versekről beszél: Várady Szabolcs költő, műfordító, szerkesztő
Az esszéista költőre emlékeznek írótársai, barátai: Széky János és Tábor Ádám
Közreműködik: Papp Zoltán színművész.
Az est házigazdája, a kerekasztal-beszélgetés vezetője: Turczi István főszerkesztő
Az est végén a házigazdák mindenkit szeretettel várnak egy kis borozásra, beszélgetésre.
A könyv kiadója és az est szervezője a Parnasszus Könyvek.
Műcsarnok Filmklub
Joseph Losey: Figurák a tájban (Figures in a Landscape, 1970, 110’)
2010. október 13., szerda 18 óra
Műcsarnok előadóterem
Előadó: Mátyás Péter
Két szökött rab eszeveszett üldözése a latin-amerikai pampákon. Ember és természet, szabadság és rabság, fegyenc és rendőr örök küzdelme a csendélet és a tájképfestészet fenséges és hátborzongatóan szép díszletei között. Néhány évvel a Megbilincseltek után még mindig van új a nap alatt.
Írószemmel
Zeke Gyula irodalmi tárlatvezetése az Összefüggő terek kiállításon
2010. október 16., szombat 16 óra
Ernst Múzeum
Folytatódnak a Műcsarnok által szervetett nagy sikerű irodalmi tárlatvezetések, amelyeken ismert és közkedvelt kortárs magyar írók vezetnek végig az installációk és médiumok között. A hagyományos tárlatvezetések művészettörténeti szempontjai mellett kíváncsiak vagyunk arra is, egy íróban milyen gondolatokat ébreszt egy-egy tárlat vagy műalkotás, milyen szövegeket társít a vizuális alkotásokhoz, illetve milyen művek létrehozására inspirálja. Ez alkalommal Zeke Gyula kísér minket végig az Ernst Múzeum Összefüggő terek című kiállításán.
„Láttam jegest, gumirádlis lovas kocsit az utcán, voltam dohányleveles trafikban, Tüzépen, telefonáltam tantusszal, álltam kocsmában gyermekfővel, melyet még a húszas években nyitottak, jártam udvarokban, ahol 1830 óta állt az idő, arcokat, ráncokat, mozdulatokat őrzök, szemeket, színeket és hangokat. Villamosoztam és iskolába jártam Budapesten, magyar zászlót lengettem a Népstadionban, lila-fehéret Újpesten. (Magam főztem lepedőből a lila részt, s varrtam össze a két színt, ki kellett dobni a fazekat.) Szerettem nagyon a Kis-Balaton kockát és a Melódiát, már régóta nem gyártják egyiket sem.” (Zeke Gyula magáról a Budapest folyóiratban)
AVIVA Képzőművészeti Díj 2010 – nyitó tárlatvezetés
A díjra jelölt művészek: Batykó Róbert, Esterházy Marcell, Németh Hajnal, Katarina Šević, Société Réaliste, Tehnica Schweiz
Tárlatvezető: Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója
2010. október 17., vasárnap, 16 óra
Műcsarnok
Mindenkit szeretettel várunk!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Múzeum+ programok a Szépművészeti Múzeumban - október
Október 14. (csütörtök)
Különleges Múzeum+ program:
19:00 – 20:00 Mozgalmas Víz-Tükör, avagy egy festő álma - a PR-Evolution Dance Company táncbemutatója
Koreográfus: Nemes Zsófia
Táncosok: Tonhauzer Tünde, Sebestyén Tímea, Hucker Kata, Nemes Zsófia, Baranyai Balázs, Zsíros Gábor, Jellinek György, Katricskó Patrícia, Kovács Dóri, Baranyai Erika
Zene: Montázs
Jazz Szalon (Márvány Csarnok):
18.00-tól vendégünk a Juhász Attila trió, vendég Skerlecz Gábor (harsona)
18.00 - 21.00 Alkotó tevékenység felnőtteknek. Várjuk a Márvány Csarnokban
Vezeti: Cser Judit
Tárlatvezetések
18.15 és 20.10 – tárlatvezetések a Nuda veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című időszaki kiállításon – Kiss Angéla
18.30 és 20.00 – tárlatvezetések a Régi Képtárban – Potzner Barbara
19.00 és 20.30 – tárlatvezetés a Fernando Botero című időszaki kiállításon – Virág Ágnes
19.10 és 20.30 – tárlatvezetés a Régi Képtárban – Szuhaj Katalin
7pm Guided Tour in English!
„Sitting Pretty - The Representation of Women in Paintings in the Old Masters Gallery” by Andrea Megyes
Október 21. (csütörtök)
Különleges Múzeum+ program:
19:00 – 20:00 AEGON Művészeti Társdíj díjátadó estje
Az est vendége az idei két AEGON-díjas művész, Csaplár Vilmos író,
a 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje,valamint az általa jelölt másik magyar alkotó, aki ekkor veszi át az AEGON Művészeti Társdíjat az alapító társaság vezérigazgatójától
Közreműködik Juhász Gábor (gitár), a tavalyi AEGON Művészeti Társdíj kitüntetettje és Gyémánt Bálint (gitár)
Csaplár Vilmos regényéből felolvas: Elek Ferenc színművész
A program összeállítója: Eszéki Erzsébet
Jazz Szalon (Márvány Csarnok)
18.00-tól vendégünk a Regős István Trió, vendég Kazai Ágnes
18.00 – 21.00 Alkotó tevékenység felnőtteknek
Vezeti: Tóth Anna
Tárlatvezetések
18.15 és 20.10 – tárlatvezetések a Nuda veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című időszaki kiállításon – Vasdinnyey Miklós
18.30 és 20.00 – tárlatvezetések a Régi Képtárban – Sütő Tünde
19.00 és 20.30 – tárlatvezetés a Fernando Botero című időszaki kiállításon – Heidinger Zoltán
19.10 és 20.30 – tárlatvezetés az Antik Gyűjteményben – Pogány Dalma
7pm Guided Tour in English!
„Pearls of the Old Masters Gallery” by Katalin Decsényi
Október 28. (csütörtök)
Különleges Múzeum+ program:
19:00 – 20:00 Frey Wille divatbemutató
Jazz Szalon (Márvány Csarnok)
18.00-tól vendégünk Szeverényi Mátyás és Császik Mónika zenekara
Tárlatvezetések
18.15 és 20.10 – tárlatvezetések a Nuda veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című időszaki kiállításon – Mácsay Krisztina
18.30 és 20.00 – tárlatvezetések a Régi Képtárban – Deme Edina
19.00 és 20.30 – tárlatvezetés a Fernando Botero című időszaki kiállításon – Jalsoviczky Sára
19.10 és 20.30 –tárlatvezetés a Régi Képtárban – László Zsófi
18.00 – 21.00 Alkotó tevékenység felnőtteknek. Várjuk a Márvány Csarnokban.
Vezeti: Tettamanti Zsófia
7pm Guided Tour in English!
„Where the Renaissance was Born” - Travel in Italy by Zsuzsanna Gyenis
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Őszi Kreatimm – Az Iparművészeti Múzeum kortárs design vására
2010. október 3. vasárnap, 10-18 óráig
Októberi vásárunk az innováció fogalmára épül. Nemcsak azért, mert a Design Héten kerül megrendezésre, hanem azért is, mert ez a fogalom a szakmai fejlesztésre, az új ötletek megvalósítására irányul. Szeretnénk, ha az innovatív design meghonosodna a Kreatimm vásárokon, ezzel is elérhetővé téve a magyar iparművészetnek ezt a területét. Az innováció nem feltétlenül a megvásárolható tárgyak kiállítását jelenti, hanem lehetőség arra, hogy a művészek megvalósításra váró terveikkel jelenjenek meg a „piacon”. Olyan elképzelések kerülhetnek elő, amelyek már régóta várják, hogy egy megrendelő vagy befektető megtalálja őket. Egy iparművészeti és design vásár alkalmas arra, hogy a megszokott tárgyak mellett megjelenjenek nagy szabású elképzelések is, és ennek, úgyvéljük, kitűnő színtere az Iparművészeti Múzeum.
Textil, fém, fa, üveg vagy kerámia, műanyag, gumi és újrahasznosított alapanyagból a legkülönfélébb funkciójú használati és dísztárgyak megjelenésére számítunk.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Trendalapozó a Kreatimm vásáron– Ne csak a szobádban rakj trendet! - Gyermek divattanácsadás és műhely a Kreatimm vásáron
Iparművészeti Múzeum
Programunk célja, hogy teret adjunk a család közös divatötleteinek. Minden gyermekben szunnyad a divát iránti fogékonyság, amit divattervező segítségével szeretnénk felébreszteni. Bár egyre több divattervező foglalkozik gyermekruhák tervezésével, az is egyre fontosabb, hogy a gyerekek játék közben maguk is szívesen foglalkoznak a divattal. Vegyük őket komolyan, segítsünk nekik, hagyjuk, hogy megalapozzák a jövő divatját saját maguk számára. Ismerkedjünk együtt a divattal, rakjunk trendet a gyerekszobába!
A tervezők és gyerekek egymásra találásában szeretnénk segíteni azzal, hogy olyan divattanácsadást szervezünk, amelynek főszereplői a gyerekek. Várunk mindenkit 3 éves kortól, aki szeret öltözködni és aki nem. Várjuk a szülőket, akik szeretik öltöztetni a gyerekeiket, szeretik a designt és szeretnék, ha a gyerekeik követnék-, vagy diktálnák a divatot.
Alkossuk meg közösen a 2010/11-es őszi/téli családi trendet, és segítségünkkel legyenek vidámabbak a sapkák, sálak, kabátok, táskák, verjük vissza a sötétben felvillanó fényeket, legyen trend a biztonságot adó, fényvisszaverő ékszer és kiegészítő!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tükörreflex - Az ipar művészete/ a művészet ipara, avagy a design háttere… az őszi Kreatimmon 15 órától
Iparművészeti Múzeum
Az őszi Kreatimm alkalmával beszélgetést szervezünk, ahol a Kreatimm művészeivel, valamint gyűjtőkkel és egyszerű felhasználókkal a design trendekről esik szó.
A felhasználók: A trendek megfordulni látszanak, és úgy tűnik, hogy az egyedi, egyéni igényeket kielégítő darabok, a személyes stílusok megerősödése várható. Az egyéni szükségletek és saját elképzelések felülírhatják-e a tervezők által kialakított trendeket, nemcsak az öltözködésben, hanem a környezetalakításban és a tárgykultúrában?A gyűjtők: Mi az értékbeli különbség a szériatermékek és az egyedi tárgyak között? A gyűjtők elképzelései változnak-e az aktuális trendek hatására? Egy közgyűjteményben elhelyezett használati tárgy – például ékszer – nem tölti be eredeti funkcióját, hanem polcok, fiókok mélyén várja a kiállítást. A magángyűjtőknek van lehetőségük viselni az ékszereiket. Így a kérdés fordítva is feltehető, a művészek szeretik-e, ha azonnal közgyűjteménybe kerül a munkájuk?
A művészek: Milyen trendek szerint készítik termékeiket, kollekcióikat? Hol keresik a „piacot”, és kapnak-e ebben valamilyen segítséget? Hogyan tudják megoldani a gyártást? Milyen esélyt látnak a magyar ipar rehabilitációjára?
A múzeum: Milyen szerepe lehet a múzeumnak ebben a struktúrában?
Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Moderátor: Szabó Eszter Ágnes, az Iparművészeti Múzeum kortárs művészeti kurátora.
További információ itt.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2010. október 1-10.
További Design Hét programok az Iparművészeti Múzeumban
2010. október 1. péntek, 22.00
Manier Divatház 2010. őszi/téli kollekciójának bemutatója - „Let’s Misbehave!”
A Manier őszi divatbemutatóját a 20-30-as évek világa inspirálta, ezt a korszakot idézi meg stílusában, hangulatában. A kor alaphangulatát meghatározó dzsessz klubok világát, ahol az „új nő”, a garçonne is rövid hajjal, bubifrizurával, vérvörös ajkakkal, forradalmian férfias ruhadarabjaival - melyeket a flitterek, gyöngyök, csipkék és selymek mégis frivol nőiességgel ruháznak fel – a férfiakkal együtt dohányzik, repül, autót vezet, mulatozik, és féktelenül táncol…
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
„Mercedes-Benz Design - Az alkotás művészete”
Iparművészeti Múzeum
2010. október 7 – november 14.
A nagyszabású kiállítás bepillantást enged a Mercedes-Benz márka designjának jelenébe és jövőjébe. A tárlat a hazai és nemzetközi design népszerű bemutatóhelyén, az Iparművészeti Múzeumban mutatkozik be a Design Héten. Apropóját a Mercedes-Benz új, kecskeméti gyártóüzemének létesítése, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel karöltve egy újabb tervezési projekt kezdeményezése adta. A különleges design-kiállítás a nagy múltú márka történelme mellett szemlélteti a Mercedes-Benz Design tervezőinek munkamódszereit is.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Múzeum+
Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 30.
Jazz Szalonnal, tárlatvezetésekkel, alkotóműhellyel és a különleges Múzeum+ program keretében fellépő Tumba Y Quemba columbiai együttes koncertjével várjuk látogatóinkat.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Múzeum+
Szépművészeti Múzeum
2010. október 7.
Jazz Szalonnal, alkotóműhellyel, tárlatvezetésekkel és az Élő MúzeumCafé program keretében " Szüksége van-e Budapestnek Múzeumnegyedre?" címmel kerekasztalbeszélgetésre várjuk látogatóinkat.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fernando Botero - Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 30. és 2011. január 23.
Kerekded és buja formák, jellegzetesen egyszerű, ám mégis kifejező alakok, emberek, állatok és tárgyak uralják a kolumbiai születésű művész, Fernando Botero műveit. A színpompás, sokszor fényárban úszó alkotások nyelvezete mindenki számára érthető, egyúttal utazásra hív a távolinak tűnő, ám valójában közelinek ható latin-amerikai valóságba. A művek kulcsa az univerzalitás: a mester úgy fogalmazza meg a külvilágról és annak egy-egy jelenségéről alkotott elképzelését, hogy azt a legalapvetőbb gesztusokon keresztül mutatja be. Eme termékeny művész a kortárs művészet egyik meghatározó alakja, akinek műveit többek közt japán, orosz, német, finn, olasz, izraeli, kolumbiai és egyesült államok-béli közgyűjtemények őrzik, 2010. szeptember 30. és 2011. január 23. között a Szépművészeti Múzeumban is kiállítja az utóbbi húsz évének legkiválóbb alkotásaiból összeválogatott tárlatát.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nuda Veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895–1905
Szépművészeti Múzeum
2010. szeptember 23- 2011. január 9.
A bécsi Secession művészegyesület Gustav Klimt nevével fémjelzett korai szakaszának kiemelkedő alkotásaiból láthat kiállítást a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban. A mintegy kétszáz műalkotást, nagyrészt rajzokat és sokszorosított grafikákat bemutató tárlat törzsanyagát a bécsi Albertinából érkezett művek adják, amelyek osztrák, svájci, amerikai és japán köz-és magángyűjtemények további rajzaival és néhány kiemelkedő festménnyel egészülnek ki. A kiállításon a látogatók a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alkotásaival is találkozhatnak: részben a Secession tagjainak, részben pedig azoknak a külföldi kortárs művészeknek a munkáival, akik egykor nagy hatást gyakoroltak bécsi kollégáikra.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jönnek az Erkel-napok, de elmaradnak a Budapesti Zenei Hetek
Erkel-napokat rendez szeptember 10. és 13. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Károlyi-kertben a Filharmónia Budapest. A koncertszervező nonprofit cég anyagi nehézségei miatt ugyanakkor nem tartják meg idén a Budapesti Zenei Heteket és elmarad egyházzenei fesztiváljuk is.
A fővárosban korábban hagyományos szabadtéri koncerthelyszínnek számító Károlyi-kertben Erkel hősnői címmel rendeznek operagálát, a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében pedig opera- és irodalmi esteket, énekkari hangversenyt, valamint "sakk napot" rendeznek, amelyen Erkel Ferenc egyik játszmáját élő bábokkal, és természetesen zenével újrajátsszák.
Az ősz jelentős eseményei közé sorolta az igazgató Szergej Krilov (hegedű) és Kocsis Zoltán (zongora) szeptember 26-i szonátaestjét, a Strasbourgi Ütőegyüttes október 8-i vendégjátékát és a belga Capilla Flamenca fellépését a Szent István-bazilikában október 14-én. A koncertre a világhírű együttes nagyon régi és nagyon új zenével is érkezik, az esemény Belgium EU-elnökségét köszönti és része a flamand kulturális sorozatnak, amely 2010-ben minden művészeti ágban és műfajban egy-egy eseményt hoz Magyarországra.
Forrás: hirado.hu/MTI
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptemberben újra: Családi programok
A nyári szünet után ismét elindulnak a Ludwig Múzeum rendszeres családi programjai.
Családi Délelőtt
Szeptember 11-től szombatonként 10:30 - 12:30-ig.
A múzeum új, A fényjátékosok című kiállítása várja alkotó játékra a gyerekeket. Kattintson ide a részletekért!
LumiMini
Szeptember 15-től minden szerdán 10:00 - 13:00-ig (folyamatos érkezéssel)
Különleges múzeumlátogatási lehetőség kisgyermekes szülőknek, babajátékokkal és infomediátori szolgáltatással. Most A fényjátékosok kiállításban. Kattintson ide a részletekért!
Forrás: Ludwig Múzeum
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tea – jó társaságban
A gyűjteményi kiállításon
A hónap utolsó szerdáján különleges múzeum sétára várja az idősebb korosztályt a Ludwig Múzeum, finom teával és izgalmas beszélgetéssel. A programra előzetes bejelentkezés szükséges. Kattintson ide a részletekért!
Forrás: Ludwig Múzeum
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3D-s Andy Warhol a Szépművészetiben
Andy Warhol képeinek háromdimenziós változataiból nyit kiállítást a Szépművészeti Múzeum. Magyar filmesek alakították át a képeket, a tárlat augusztus 27-től kezdődik.
A pop-art papa Andy Warhol képeinek háromdimenziós változataiból nyílik tárlat augusztus 27-én a Szépművészeti Múzeumban.
A Samsung támogatásával létrejött, csupán egy hétig látható kiállításra az eredeti képeket magyar filmesek alakították 3D-s technológiával az Andy Warhol Foundation jóváhagyásával.
A képeket speciális szemüveggel lehet majd megtekinteni. A rendhagyó kiálltás ötlete és rendezése a Laboratory Ideas csapatának munkája.
Forrás: Kreatív Online, 2010 augusztus 19.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Történelmi tandem
A Budapesti Történeti Múzeum és a Memento Park együttműködésének köszönhetően egymás belépőjegyeivel kedvezményes áron látogatható a másodikként felkeresett intézmény.
Meleg nyári napokon a középkori Buda gótikus szobraival, vagy a XIX. századi Pest-Buda kalandos sorsú polgármesterének életútjával lehet ismerkedni a Vármúzeum hűvös termeiben. A Szoborpark nyári meglepetése pedig a hosszabbított nyitva tartás, amely lehetővé teszi, hogy egészen este 8 óráig bolyonghasson a látogató a diktatúra eltávolított szobrai, a Sztálin-dísztribün, vagy a Barakk Mozi látnivalói között.
A "Ketten egy jeggyel" akció szeptember 30-ig tart.
Forrás: BTL.hu, 10/07/21
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Műcsarnok és Ernst Múzeum szigetsátor augusztusban a Sziget Fesztiválon
2010. augusztus 11 - 2010. augusztus 16.
A Műcsarnok, illetve az Ernst Múzeum két kiállítással kapcsolódik a Sziget Múzeumi Negyedéhez: az egyik A pult mögött című kiállítás, amely a Kelet- és Közép Európa közelmúltjának gazdaságtörténeti folyamataiból, illúzióiból kiindulva a régió művészeinek mai életérzését, reflexióit mutatja be, míg a másik Várnai Gyula egyéni tárlata - Ugyanaz a patak címmel -, aki ebben az érában és időszakban szocializálódva vált a hazai kortársművészet meghatározó alakjává. Munkáinak sajátos hangulata, titokzatossága, sokrétűsége mindig újdonsággal szolgál. A Sziget Fesztiválon ezekhez a kiállításokhoz kapcsolódik a Műcsarnok sátor programja.
Forrás: Műcsarnok, 2010. július 1.
_________________________________________________________________________________________________________
Megvan a Nemzeti Galériára festők győztese
Kiválasztották a Visualpower épületfestő versenyének győzteseit. Közönségdíjat is osztottak.
Megszületett a Visualpower Paint Up! épületfestő versenyének eredménye. A zsűri (Bordos László Zsolt, Szirtes János, Szép Fruzsina, Káel Csaba, Petrányi Zsolt) Lóránt Demeter Variációk című munkáját tartotta a legjobbnak, a második Tamás Iván Hétnyolcad alkotása lett, míg a harmadik a Kiégő Izzók csapat Closed Hours munkája.
Közönségdíjas lett az Illuvision Past is prologue alkotása.
A Sziget különdíját öt munkának ítélték oda.
A Visualpower még május elején hirdette meg a Paint Up! virtuális épületfestő versenyt, amelyre a Magyar Nemzeti Galéria B épületének homlokzatára készített, annak architektúrájához igazodó három perces, zenei aláfestéssel kombinált képanyaggal nevezhettek a versenyzők – egyénileg és csapatban, profik és amatőrök egyaránt.
A versenyben körülbelül hatvanan vettek részt, a beérkezett 32 nevezésből az öttagú zsűri választotta ki a 12 döntős alkotást.
A nagyközönség június 19-én, a Múzeumok Éjszakáján nézhette meg a munkákat és az a műfaj ismert képviselőinek, Bordos László Zsolt, Kovács Ivó és Vicsek Viktor erre az alkalomra készített bemutatófilmjét.
Forrás: Kreatív Online
Dátum: 2010. 06. 23.
_____________________________________________________________________________________________________________
Raffaellótól Goyáig - a Szépművészeti Múzeum kiállítása Moszkvában
A moszkvai Puskin Múzeumban június 9-tõl augusztus végéig tekinthetõ meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának legjavát bemutató Raffelótól Goyáig címû kiállítás. A Szépmûvészetiben három hónapig tartott nyitva és május elején zárt a moszkvai Puskin Múzeum anyagából válogatott, Degas-tól Picassóig című kiállítás, amelyet több mint 120 ezren láttak. A június 9-én Moszkvában nyíló tárlattal a Szépmûvészeti a Puskin Múzeum budapesti vendégszereplését viszonozza.
A most Moszkvában vendégszereplõ kiállítás átfogó képet ad a Szépmûvészeti Régi Képtárának anyagáról. A Moszkvában kiállított 60 remekmû között a címben szereplõ Raffaellón és Goyán kívül Van Dyck, Brueghel, Dürer, Rubens, El Greco, Velázquez és Giorgione alkotásai szerepelnek. A Szépmûvészeti Múzeum kincseinek mostani moszkvai vendégkiállítása nem az elsõ jelentõs nemzetközi szereplése. Az utóbbi években a múzeum anyaga önálló kiállításon mutatkozott be a párizsi Louvre-ban, a hamburgi Bucerius Kunst Forumban, legutóbb pedig a bécsi Kunsthistorisches Museummal közösen Tokióban és Kyotóban voltak láthatóak. (A szigetország fõvárosában rendezett kiállítás 2009-ben a világ 10. leglátogatottabb tárlataként zárt.) A moszkvai vendégszereplést követõen szeptemberben a londoni Királyi Mûvészeti Akadémián (Royal Academy of Arts) mutatkozik be a Szépmûvészeti: Kincsek Budapestrõl - Európai mestermûvek Leonardótól Schiele-ig címmel.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/110. 2010. június 9.
_______________________________________________________________________________________________________________
Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója kapta az ISPA életműdíját
Kiss Imrének, a Művészetek Palotája vezérigazgatójának ítélték oda 2010. június 5-én Zágrábban a Nemzetközi Elõadóművészeti Társaság az ISPA (International Society for the Performing Arts) Nemzetközi Életműdíját (International Merit of Honor), amelyet a kelet-európai régióból elsõként Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója kapott meg. A méltatást Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok fõigazgatója tartotta, akit 2007. óta az ISPA elnökségének tagja. A fõigazgató kitért Kiss Imre munkásságának sokszínűségére, arra, hogy megalapította a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a Magyar Állami Operaház és a Vígszínház menedzserigazgatója volt, majd létrehozta a Művészetek Palotáját. Korát, nemzedékét megelõzõen igazi művészeti menedzserként dolgozott és dolgozik ma is - jelentette ki Kovács Géza. Az ISPA a világ legnagyobb és legátfogóbb nemzetközi szervezete az elõadóművészet területén, székhelye New Yorkban található. A non-profit szervezetet 1949-ben alapították és több mint 600 igazgatót, menedzsert és művészt jegyez a világ 50 országából. Tagjai és választott vezetõi között található a londoni Barbican Center, a Párizsi Opera, a szingapúri Esplanade Művészeti Központ igazgatója, valamint táncművészek, színészek és zenészek. Képviseltetik magukat koncerttermek, fesztiválok, társulatok és zenei versenyek; állami kulturális tisztségviselõk, mûvészeti menedzserek és más szakmabeliek, akik elkötelezettek az elõadóművészetek iránt.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/110. 2010. június 9.
___________________________________________________________________________________________________________________
Régészeti látogatóközpontot létesítenek Aquincumban
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban Európai Uniós támogatással: a Pannonia Provincia Project címet viselő fejlesztési program keretében interaktív játékokat felvonultató virtuális élményteret, a kisebbeknek római játszóteret és egy rekonstruált római lakóházat is kialakítanak az óbudai múzeum területén.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által megítélt 300 millió forint mellett a főváros 33 millió forinttal segíti az idén áprilisban elindult programot, amely várhatóan 2011. júliusában fejeződik be - mondta el Zsidi Paula, az Aquincumi Múzeum igazgatója a projekt csütörtöki sajtóbemutatóján, Budapesten. A fejlesztés során a római városfal nyomvonalát követő fogadófalat építenek eredeti romemlékek befoglalásával, létrehoznak egy információs központot, egy virtuális élményteret, egy római játszóteret és rekonstruálnak egy római lakóházat is. A "családbarát" római játszóteret a kisebbeknek szánják, lesz itt labirintus, memóriajáték, mászóka és libikóka, melyek mindegyike a görög-római mitológia alakjaihoz köthető - hogy kikhez, arról az információs táblákon olvashatnak az érdeklődők. Lesz orgonajáték is, amelyet meg is szólaltathat a közönség.
A virtuális élménytérben a látogatók egyedi, ókori témájú interaktív játékokkal szórakozhatnak, például "lakberendező" és öltöztető, régészeti és harci játékok segítségével tehetik próbára ismereteiket. A római ház rekonstrukcióját a feltárásakor készült publikáció segítségével végzik el, ennek köszönhetően a többi között a belső terek kialakítását is hitelesen tudják elvégezni - mutatott rá Zsidi Paula, hozzátéve, hogy az akadálymentesített háztól egy kilátóba juthat majd el a publikum, ahonnan jól be lehet látni a romkertet. A projekt végére 1108 négyzetméternyi új létesítménnyel bővül a múzeum és 12 ezer négyzetméternyi szabadtéri területet korszerűsítenek, ezen túl új látványelemekben gyönyörködhetnek majd az érdeklődők - hangsúlyozta az igazgató.
A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó intézmény fejlesztésének külön aktualitását adja, hogy tavaly felkerült az UNESCO Világörökség Bizottságának hivatalos várományosi listájára a római határvonal, a limes magyarországi szakasza is, amelynek legjelentősebb városa a tartományi székhely, Aquincum volt. (MTI)
Forrás: Turizmus Online, 2010. május 27.
_______________________________________________________________________________________________________________
A Szépművészeti Múzeum térszínt alatti bővítése – Turisztikai és látogató központ a Hősök terén
Budapesten az elkövetkezendő évek legnagyobb új építésű kulturális beruházásaként épül meg a Szépművészeti Múzeum új, térszint alatti épületrésze. A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 3,5 milliárd forintos uniós támogatásból valósul meg. A kiemelt projekt támogatási szerződését ünnepélyes keretek között írták alá a Múzeumban. A dokumentumot Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési programok Irányító Hatósága főigazgatója és dr. Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke jelenlétében dr. Lukovich Tamás, a Pro Régió Kht. vezetője és dr. Baán László, a Múzeum főigazgatója látta el kézjegyével.
A jelentős európai múzeumokban már néhány évtizede robbanásszerűen megnőtt a látogatók száma, itthon pedig az utóbbi évek kiállításai mutattak rá arra, hogy egy-egy nagyobb tárlat akár többszázezer érdeklődőt is becsábít a falak közé. Ezzel párhuzamosan a látogatói igények is megváltoztak, az intézményeknek ma már nem csupán a műtárgyak megőrzésére és bemutatásra kell helyezni a hangsúlyt, hanem egyfajta „élménycentrummá” kell válniuk. A térszínt alatti bővítés 3,5 milliárd forintos európai uniós támogatásáról 2007. július 27-én született kormánydöntés. Ennek köszönhetően közel 9000 m2-nyi területtel bővülhet a Múzeum.
A térszint alatt építendő látogatóbarát múzeum és turisztikai központ az intézmény 1906-ban történt megnyitása óta a legnagyobb fejlesztés mind a Múzeum, mind pedig a Hősök tere vonatkozásában. A földfelszín alatti új épületrésszel olyan t
2009 © BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!